Kulináris Művészetek programunk 2015-ben indult, és azóta nagy sikerrel évente két alkalommal, februárban és szeptemberben indulnak csoportjaink magyar és angol nyelven. Az egyéves képzés során a diákok elsajátítják a főzési és sütési alaptechnikákat, melyeket aztán magabiztosan használni is tudnak, megismerkednek a nemzetközi trendekkel, ráadásul a gasztronómiai vállalkozások indításának, működtetésének alapelveibe is betekintést nyernek.
Idén februárban a 150 óra tantermi gyakorlat és a 450 óra szakmai gyakorlat után 10. évfolyamunk is sikerrel teljesítette a vizsgavacsorát. Teljesítményük elismeréseként átvették a Culinary Institute of Europe erről szóló tanúsítványát, amelynek birtokában állami szakács-részszakma vizsgát tehetnek.
A vizsgavacsora a két szemeszteren át tartó kemény munka megkoronázása, ahol a diákok élesben is megmutathatják, mit tanultak az egy év során. A 10. évfolyam az alábbi menüt készítette el a vizsgavacsorán:
– Amuse bouche: Fekete fokhagymás kovászos bagett, ceviche
– Leves: Póréhagyma, gomba, csicsóka
– Főétel: Tokhal, káposzták, bao
– Desszert: Fekete gesztenye, csokoládé, körte
Gratulálunk az összes végzett diákunknak, és sok sikert kívánunk nekik a jövőben:
Bánkóczki Gábor
Bartos Máté
Czódor Gergely
Karikás Krisztina
Kerekes Tamás
Mándoki Ádám
Pawlowicz Ádám
Petneházy Márton
Solner Erika
Szalánczi Anna
Szőnyi Tamás
Záhonyi Zsuzsa
Köszönjük tanárainknak a befektetett munkájukat és támogatást, amivel segítették a diákokat az egy év során!
Maki Stevenson
Biró Norbert
Barhó Szabolcs
Tischler Petra
Kiss Krisztián
Sípos András
Patyi Szidónia